A FOGKEFE, vagyis a Forgórózsa Kezdő Felnőtt csoportja, olyan elszánt felnőttek és szülők közössége, akik nemcsak gyermekeiket támogatják a néptáncban, hanem maguk is aktívan bekapcsolódnak a mulatságokba. A csoportot tehát nemcsak táncos gyerekek szülei alkotják, hanem olyan lelkes felnőttek is, akik későbbi életkorban határozták el, hogy megismerkednek a néptánccal. Számukra a hagyományok ápolása különleges kikapcsolódást jelent. Baráti közösségként a próbákon és táncházakon túl közös táborokat, kirándulásokat szerveznek, és időnként megmérettetéseken is részt vesznek, hogy megmutassák, mennyit fejlődtek.
Nem kisebb tehát a tét, mint az, hogy ezen lelkes táncosok lecseréljék az otthoni szőnyeget egy igazi, szilárd táncparkettre! Így, ha te is úgy érzed, hogy a táncba vetett szeretet és kíváncsiság szikrája éppen belobbant benned, csatlakozz hozzánk!
4027 Debrecen, Faraktár utca 67.
VOKE Egyetértés Művelődési Központja
Kedd, csütörtök 17:30 - 19:00
Mecsei Gyula
Segíthetünk?
Ha jelentkeznél vagy szeretnél többet megtudni a Fogkefe csoport életéről és programjairól, esetleg ha kérdésed lenne, akkor ne habozz felvenni velünk a kapcsolatot!
Nincs meghatározott beiratkozási időszakunk, így az év bármely szakában lehet csatlakozni hozzánk. Azonban javasoljuk, hogy inkább az év elején jelentkezzetek, mivel így a legkönnyebb elsajátítani az új táncanyagokat.
A próbák alapvetően nem nyilvánosak, viszont ha először vagy nálunk akkor természetesen a lehetőség van a próbát megnézni.
A tisztaság fenntartása és a megfelelő táncos élmény érdekében a nők esetében karaktercipő és próbaszoknya, a férfiak esetében pedig hosszú nadrág és karaktercipő az ajánlott.
Együttesünkben havi rendszerességgel kell a tagdíjat fizetni. Lehetőség van készpénzben vagy akár átutalással is fizetni. Abban az esetben ha még csak érdeklődsz és nem döntötted el, hogy be szeretnél e iratkozni úgy az első pár alkalommal még nem kell fizetni. A tagdíj költségéről és az esetleges kedvezményekről érdeklődj levélben vagy személyesen a csoportvezetőknél.
Ez a kérdés ne foglalkoztasson, mint a neve is tükrözi az együttes azon felnőttek részére szól, akik felnőtt fejjel döntötték el, hogy meg szeretnék próbálni a néptáncot. A csapat tárt karokkal vár mindenkit!
Természetesen egyedül is jöhetsz hozzánk. A próbákon rendszeres a párcsere így biztosan mindenki fog tudni párban táncolni.
A fellépésekhez szükséges viseletről minden esetben mi gondoskodunk, persze ha van az adott tájegységhez megfelelő viseleted úgy azt nyugodtan használhatod.
Természetesen a művelődési ház területén több parkolóhely is ki van alakítva. Ezek foglaltsága azonban változó lehet.