Hírek

Csoóri Sándor Program beszámoló
Támogatás
Csoóri Sándor Program beszámoló
Örömmel osztjuk meg veletek, hogy a Debreceni Forgórózsa Kulturális Egyesület sikeresen teljesítette a 2023. 07. 01. – 2024. 06. 30. közötti időszakra kitűzött terveit a Csoóri Sándor Program támogatásával.
Az első kisbokrétásunk
Versenyzés
Az első kisbokrétásunk
Kerti Dávid, kicsiny táncosunk, történelmet írt, hiszen kiérdemelte élete első, és a Forgórózsa Táncegyüttes történetében is az első Országos Kisbokrétás táncosi címet!
Tánc Világnapi Néptánc Gála
Rendezvény
Tánc Világnapi Néptánc Gála
Teltházzal ünnepeltük a tánc világnapját a debreceni és hajdúnánási néptáncegyüttesek közreműködésével, az általunk szervezett gálaműsoron.
Farsangi mulatság
Rendezvény
Farsangi mulatság
Idén is nagy sikerrel rendeztük meg hagyományos farsangi mulatságunkat az utánpótlás csoportjaink számára. Szívből örülünk, hogy ilyen szép számmal voltunk jelen és, hogy egy ilyen lelkes és támogató szülői közösség áll mellettünk.
Adventi műsor
Rendezvény
Adventi műsor
Rendhagyó módon először került megrendezésre az adventi műsorunk 2023. december 15-én. A műsor különlegessége abban mutatkozott meg, hogy a Forgórózsa valamennyi csoportjának egy egybefüggő műsort kellett adnia.

Írj nekünk

Elérhetőségek

Debreceni Forgórózsa Kulturális Egyesület

Telefon4034, Debrecen, Faraktár utca 67.
Telefon+36 30 965 7671
Facebook logoInstagram logoYouTube logo
Itt találsz minket

A map is loading

© 2024 Forgórózsa Táncegyüttes és Debreceni Forgórózsa Kulturális Egyesület - Minden Jog Fenntartva -Készítette: Hermann Csaba